top of page
Keresés
Tóth Dávid

A balatonfüredi római katolikus Kerektemplom felújítása

A reformkori Balatonfüred


Balatonfüred, a Balaton legrégebbi üdülőhelyeként, fürdővárosként a 19. század pihenési- vagy gyógyulási céllal érkező polgári néprétegének kedvelt célpontja volt, de a a reformkori gondolkodói- szellemi vezéralakjai körében is népszerű, több közülük itt építette fel nyári rezidenciáját, üdülőjét: Blaha Lujza és Jókai Mór, Széchenyi István,Eötvös József vagy Vaszary Kolos hercegprímás mind-mind szívesen élvezték a Balaton-parti fürdőváros kellemes légkörét, így túlzás nélkül állítható, hogy a magyar reformkor pezsgő szellemi légkörét hozták ide.

Ismerős formák, történelmi mintázat

Köralaprajzú centrális szakrális terek már az ókeresztény időkben megjelentek, melyek téreszménye a római Pantheon épületéből eredt. Ezen ikonikus épület hatása az építészettörténet valamennyi korszakában éreztette hatását a művelt nyugati világ köreiben.

A 18. század végétől kibontakozó klasszicizmus különösen kedvelte ezt a tömegformálást és a téralakítást így a „kerektemplom” mint szakrális épülettípus mind a katolikus, mind pedig a protestáns felekezetek körében egyaránt népszerűvé vált.








A komáromi Szent Anna templom portikuszára épített két kis torony Bernininek a Pantheon (akkor még létező, azóta elbontott) két tornyát idézi.


Szilvásvárad, Palkonya, Döbrönte és Nemesváralja templomai, vagy az 1933-ban épült székesfehérvári Prohászka emléktemplom is kiváló példa a klasszicizáló centrális építészeti téralkotásra. A komáromi Szent Rozália-templom ismeretlen építész műve, de egyértelműen az esztergomi Szent Anna-templom hatását mutatja.


Szent Rozália-templom, Komárom


Árpádházi Szent Erzsébet-templom, Palkonya



Református kerektemplom, Szilvásvárad



Római katolikus templom, Döbrönte


A füredi templom építése


A Tihanyi Bencések az 1834-es fürdőtelepi tűzvész után Packh Jánost bízzák meg a jövőbeli fejlesztési tervek elkészítésével, ahol megalapozza a később megvalósult templom első vízióját, azonban azt csak tragikus halála után 1841-ben Fruhmann János győri építész teljesíti be.



Brestyenszky Béla (1786–1851) tihanyi apát Fruhmann János személyében korábbi tanártársát, a győri rajziskola tanárát bízza meg az új templom tervezésével, amit szeptember 20-án ünnepélyes alapkőletétel követ. Az elkészült templom felszentelésére 1846. június 21.-én kerül sor.




Tervező és az építők névsora elrejtve Bucher Ferenc Grisaille falképén, mely a felhőn ülő Márk evangélistát ábrázolja


A balatonföredi Kerektemplom klasszicista stílusban épült, úgy tömegkompozíciója, mint részletei megfelelnek a korstílus jellegzetességeinek, sajátosságainak. A négy jón oszlop tartotta timpanonos portikuszos bejárata, elegáns vakolt fehér külseje, kimért belső díszítése egyaránt arisztokratikus megjelenést kölcsönöznek a templomnak, mely nem marad el a klasszicizmus legnagyobb hazai mesterei- Pollack Mihály és Hild József művei mögött.


A part egy 1979-es metszeten


Képeslap az 1910-es évekből, Zempléni múzeum



Az épület az 1970-es években, Fortepan




Az épületet több ízben felújították: 1942-ben Protivinszky Ferenc balatonfüredi festőművész restaurálja az oltárképeket, 1961-ben az Országos Műemléki felügyelőség Koppány Tibor tervei szerint ismét nagyobb felújítást végez az épületen, majd 1993-ban szintén teljeskörű restaurálás zajlik. 2004-ben a homlokzatának javítása következik. Felújítás előkészítése

A Tihanyi Szent Benedek-rend 2013-ban kapta vissza az általa építtetett és fenntartott, akkor 166 éves templomot. Az MTÜ reformkori városrész megújítását célzó pályázata az előzetes tervek szerint a Kerektemplomot is érintette, habár annak csak homlokzati megújítását támogatta forrásokkal.


Felmérés a felújítás előtt, fotó: Pyxis Nautica

Hamar kiderült azonban, hogy egy átfogóbb- az épület szigetelését is megvalósító felújításnak kellene készülnie, ezzel szavatolva az épület hosszútávú és fenntartható állagmegőrzését.Támogató összefogás Tihanytól Balatonfüredig A bencés közösség ezen a ponton többletforrások után nézett, melyet Balatonfüred Város Önkormányzatával összefogva végül el is nyert, így létrejöhetett egy komplett- az épület külső megjelenését érintő restaurálási program, mely megtervezésével a Pyxis Nautica Építészirodát bízták meg.


Az előkészítés és tervezés folyamatában 10 szakág vett részt aktívan, mely során pontos képet kaphattunk az épület védendő értékeiről- azok állapotáról. Ezek alapján kidolgozhatóvá vált egy részletes és a beruházás szempontjából kivitelezhető restaurálási program, melyek megvalósítása sikerrel zárult. Új fejezet a közösség életében

A templom újraszentelésére 2023. június 21.-én került sor. Az ünnepi szentmisét Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát tartotta, aki megáldotta a templomot.

A szertartáson részt vett Nyiredy Maurus atya, a Kerektemplom római katolikus vezetője is, illetve Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele.

Jeromos atya kiemelte, hogy a felújítás révén a templom mindenki előtt nyitottá vált, hiszen az előteret határoló vasrács helyett egy üvegajtó várja a betérőket.

Újraszentelés 2023, fotó: Jaksa Bálint


A Kerektemplom, háttérben a Tihanyi Apátsággal, fotó: Jaksa Bálint

Restaurálási és fejlesztési célok és elért eredmények


- nedvesedés okozta károk megszűntetése

- toldalék épületrész (sekrestye) süllyedésének megállítása

- homlokzat restaurálása

- az 1971-ben készített előteret határoló vasrács cseréje üvegfalra

- a templom védett elemeinek restaurálása (fa nyílászárók, kő lépcsők és

pillérek és szenteltvíz tartók, festett felfelületek kívül és belül)

- az épület funkcionális bővítése mosdóval

- víz bekötése a sekrestyébe

- kiállítótér kialakítása az altemplomban

- oldal és főoltár világításának fejlesztése

- hangtechnikai rendszer fejlesztése


Generáltervező: Pyxis Nautica Építésziroda Kft. / Tóth Dávid, Tótszabó Tamás

Felújítást előkészítő restaurátorok

Faszobrász-restaurátor: Pák András

Festő-restaurátor: B. Juhász Györgyi

Kőszobrász-restaurátor: Fekete Attila


Építéstörténeti kutatás: Kelecsényi Kristóf, Székely Márton, Gyetvainé Dr. Balogh Ágnes

Szakági tervezők Szigetelési szakértő: Szutor Tamás / Aganor Kft.

Statika, sekrestye megerősítése: Rezgő Erik / Rezgő Mérnöki Iroda

Gépészet: Kovács Gábor / Prémium Épületgépész Kft.

Villamosság: Peták András / AP Electric Design Kft.

Tűzvédelem: Bencsné Agócs Rita / Wema Team Bt.

Közmű: Grőb János / Pest-Terv


A pályázat lebonyolításban résztvevők

Épület fenntartója / Tihanyi Apátság, Mihályi Jeromos Perjel


Simor Eszter / Projekt koordinátor, Tihanyi Apátság

Ther Antal / Műszaki ellenőr, Tihanyi Apátság


Projektgazda / Balatonfüred Város Önkormányzata, Bóka István polgármester


Balatonfüred Város Önkormányzata

Fülöp Tibor / Projekt műszaki előkészítője, Balatonfüred Város Önkormányzata

Brenner Klára / pályázati referens, Balatonfüred Város Önkormányzata

Generál kivitelező: Paralel Bau Kft.


További fotók itt: Kerektemplom Galéria



119 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page